Légy az ITT és MOST-ban!

Kíváncsi vagy, hogy ikerláng-kapcsolatban vagy-e? Keresed az információt az interneten és próbálod kitalálni, hogy miről is szól ez a kapcsolat?

Igen, ez az utazás zavarba ejtő. Igen, ez valami új dolog, és igen, normális, hogy megerősítést, megoldást vagy magyarázatot keresel arra, hogy valóban megtaláltad a másik feledet, és nem vagy őrült. Ez az utazás nem a gyengéknek való… Mindent a felszínre hoz, ami eddig rejtve volt. Itt minden szabály, amit a korábbi kapcsolataidban megszoktál, elveszti a jelentőségét. Az ikerláng utazás egy spirituális folyamat, amely arra készteti az embereket, hogy felébredjenek, visszatérjenek a forráshoz és hallgassanak a magasabb énjükre.

Minden egyes nap, megállás nélkül az adott személyre gondolsz, és úgy érzed, hogy már nem vagy önmagad, és teljesen elveszíted az energiádat?

Ez egy energetikai kapcsolat. Mivel az energiaszint emelkedik, és a kapcsolódás nagyon erős, normális, hogy nem tudsz másra gondolni, és alig vagy képes elvégezni a szokásos tevékenységeidet.

Hatalmas függőséget érzel az adott személlyel kapcsolatban?

Igen, az ikerláng kapcsolat fő jellemzője a függőséget okozó energia.

Két ellentétes polaritás játszik szerepet a kapcsolatban, az egyik az üldöző, az ellenkező polaritás pedig a futó. Még személyes találkozás sem szükséges ahhoz, hogy a lelkek felismerjék egymást, az aktiválás történhet online beszélgetésben vagy akár csak üzenetváltásban egyaránt. Amint megtörténik az aktiválás, ez a hatalmas, függőséget kiváltó energia az üldöző személynél aktiválódik. Ő az úgynevezett női energia a kapcsolatban, aki energetikailag az ikerlelke felé tolja minden vágyát és „szükségletét”, ami a másik személyt a futásra készteti. A női energia – nemtől függetlenül – atipikus viselkedést tanúsít, de csak ezzel a személlyel szemben. Mindent tudni akar róla, féltékeny, egyenesen meg akarja szerezni ezt a személyt, magához akarja láncolni. Az üldöző mindent megpróbál, hogy felkeltse a partnere figyelmét, a legtrükkösebb megoldástól sem tart vissza.

A női energiát megtestesítő üldözők minden alkalommal elvonási tüneteket produkálnak, amikor nem rendelkeznek információval a másik személyről.

Ez az egyik legnagyobb függőség, amit megtapasztalhatsz az életedben, hasonlóan más függőségekhez, mint például a dohányzás, az evés, az alkoholproblémák vagy a drogok fogyasztása. És, hogy miért olyan fontos ez a hatalmas, függőséget okozó energia? Katalizál, hogy növekedj, hogy jelentős változást érj el az életedben, és hogy minden felesleges viselkedést magad mögött hagyj. E hatalmas függőség nélkül képes lennél folytatni a régi berögzült mintákat anélkül, hogy komoly átalakulásba kezdenél.

Ez az út érted van, hát haladj rajta!

A saját magadhoz való visszatalálás a fontos, a többi jön magától.

Depresszióban szenvedsz, mivel nem alszol, nem tudsz másra gondolni, csak erre a személyre?

Ez a Lélek sötét éjszakájának a szakasza, amikor az ego meghal. Ez a depresszió időszaka egy valódi elvonókúrához hasonlítható, szenvedésekkel teli időszak, ami súlyosabb, mint bármely érzelmi nehézség, amivel eddig az életedben találkoztál. Van, aki egész nap az ágyban marad, van, aki nem tudja folytatni a napi rutinját, állandóan sír, és úgy érzi, hogy már nincs értelme az életének. Nem tud aludni, nem tud enni, és semmihez sincs kedve. Csak véget akar vetni ennek az egésznek.

Úgy érzed, hogy a partnered meglátja és visszatükrözi az összes bizonytalanságodat?

A másik feled azért lépett az életedbe, hogy megmutassa, hol és milyen mértékben kell megtisztulnod. Melyek azok a korlátozó hiedelmek, amelyek visszatartanak attól, hogy teljes életet élj. Ezek a hiedelmek felelősek a benned lévő alacsony energiáért, amelyet magasabb szintre kell eljuttatni. Ide tartoznak a gyermekkorból származó sebek vagy az ősöktől hozott minták, amelyek arra várnak, hogy elengedd őket. Ezek azok a blokkok, amelyek a teremtés helyét foglalják el benned.

Érzed, hogy mindannak, amit eddig tettél és ahogyan eddig éltél, nincs tovább értelme, és változásra van szükséged?

Az ikerlángod azért jött az életedbe, hogy felébresszen az utadon, és katalizálja a növekedést. Ő TE VAGY, a lelked része, azért ilyen erős a kapcsolódás és azért érzitek egymást, legfőképpen Ő TÉGED. Valójában mindkét személy önmagában egész, ezt a teljességet kell önmagukban is megtapasztalniuk, csak akkor lehetnek együtt. Azért találkoznak, hogy hátrahagyják az összes álarcot, amit egész életük során hordtak, amivel eddig sikeresen elfedték minden bizonytalanságukat.

Ez egy olyan kapcsolat, amely mindkét érintett felet egy mélyebb önmegvalósításba taszítja. Lehet, hogy a kapcsolat romantikus szinten nem működik, de amit tesz, azaz, hogy visszavezeti mindkét személyt saját magához és elindítja a tisztulási folyamatot. Ez nem egy hagyományos női-férfi kapcsolat, ez a kapcsolódás lelki szinten történik. Pont ellentétes mindazzal, amit az eddigi 3D-ben megszokott kapcsolatoknál tapasztalhattunk.

Az ikerlángod inspirálni fog téged, és megváltoztatja az egész életed fókuszát. Akár hátrahagyod az otthonodat, akár átköltözöl valahová, akár partnert vagy karriert kell váltanod, akár meg kell találnod az életcélodat, az ikerlángod azért jön az életedbe, hogy katalizátorként működjön, hogy felébredj és összehangolódj a lelkeddel.

Ha azt gondolod, hogy ennek az utazásnak az a célja, hogy a lehető legromantikusabb kapcsolatot találd meg ezzel a személlyel, könnyen elfelejted, hogy ez az egész RÓLAD szól.

Ez a te utazásod, a te felébredésed, a saját lelkeddel való legmélyebb összehangolódásod. Ha magadévá teszed ezt az utazást, a lelked mindent elhoz neked, ami hozzád tartozik, még az ikerlángodat is.

Ne felejtsd el, soha semmit és senkit nem kell üldöznöd, mindent, ami igazán a tiéd, TE VONZOD magadhoz, csak magaddal törődj!. Élj a lelked szerint, és a lélek meghálálja!

Szeretnéd megtapasztalni hogy milyen az, amikor a lelkedet követve éled az életed, ahelyett, hogy mindent egoból csinálnál?

Amikor a lélek állapotában vagy, a jelenben vagy. Nincs többé fájdalom, nincs többé vágyakozás, nincs többé keresés, csak béke és beteljesülés. Minden nap átadod magad az Univerzumnak, és hagyod, hogy olyan dolgok jöjjenek az életedbe, amelyeket élvezel, és amelyek hozzád tartoznak.

Ha úgy döntesz, hogy elengeded a szenvedést és átadod magad a békének, kiegyensúlyozott energiákkal működsz, akkor a másik feled nem tud elmenni tőled. Ez lehetetlen lenne számára, hiszen ő te vagy. Ugyanaz a személy.

Amennyiben viszont függő maradsz, vagy akár csak egy kicsit is elkezded üldözni őt, a társad újra elmegy. Nem tud máshogy tenni, a függő energiád menekülésre készteti. Ez az utazás megtanít arra, hogyan legyél teljes önmagadban, hogy felfedezd, ki is vagy valójában, és úgy teremtsd meg az életed, ahogy mindig is szeretted volna. Hogy ne várj el senkitől semmit, viszont képes legyél elfogadni.

Az egész az energiákról szól.

Ezt a kapcsolódást az érti meg, aki megtapasztalja. Hiszen csak ő jut el idővel a lélek állapotába, amikor rájön, hogy nincs mit megérteni.

Szükséged van támogatásra, hogy eljuthass abba az állapotba, amikor te magad már kiegyensúlyozottan és csendben “ülsz”, és a másik feled képes melletted maradni hiszen az energiád nem taszítja el többé?

Ez a kapcsolat független a nemtől, kortól, kultúrától és a vallástól egyaránt. Egyetemes, függetlenül attól, hogy hol vagytok a világon. Ez csak és kizárólag az energiákról szól. Ne feledd, ez a személy tanít téged, nem ő hat rád, te hatsz saját magadra! Te irányítod a helyzetet, nem ő. Ő csak tartja neked a tökéletes tükröt, ahogy te is ugyanezt tartod neki.

Ez a folyamat egy non-stop utazás, mindaddig tart, amíg ki nem egyensúlyozod az energiákat. Ha fizikai kapcsolatban szeretnél lenni az ikerlángoddal, nem engedheted meg magadnak, hogy elvárj tőle bármit is, nem engedheted meg magadnak, hogy az érzelmek elhatalmasodjanak rajtad. El kell érned a csendes önátadás állapotát.

Neked kell a saját életed főszereplőjévé válnod.

A saját pályádon kell játszanod, és hagynod kell, hogy ő is  felelősséget vállaljon a saját életéért, és azért, hogy létrehozza a fizikai egyesülést.

Mindig magadat kell választanod, bármi történjék is.

Komolyan akarod venni a szerepedet, hiszen meg akarsz szabadulni a fájdalomtól?

Szükséged van támogatásra, hogy jobban megértsd ezt a kapcsolatot?

Szükséged van valakire, aki segít az utadon, hogy a lehető legjobb életet éld?

Gyere, és lépj velem kapcsolatba, hogy lássuk, hol tartasz az utadon!

Nézzük meg együtt, hogyan tudsz mindent elengedni, ami már nem szolgál téged, és hogyan tudsz a helyes úton maradni! Segítek, hogy megtaláld a középpontodat, ahonnan az üzenet váltásoktól kezdve az ikerlángoddal való találkozásig már saját magad kézben tudod tartani a helyzetet.

Iratkozz fel a hírlevelemre és kövess ezen az úton, ha szeretnél tippeket és tisztánlátást kapni erről a csodálatos utazásról!

Szerző: Agnes Szabo

Transzformációs és life coach, autogén tréning terapeuta

További cikkek

Hogyan lesznek a korlátozó hiedelmekből pozitív megerősítések?

A hiedelem egyszerűen egy olyan állítás, amit tényként fogadunk el, és alapvetően igaznak hiszünk. Ennyi az egész, csupán egy hit.

Az autogén tréning három szintje

Neurobiológiai alapokEz a cikk most kimondottan azoknak szól, akik az autogén tréning...

Transzformációs coaching – hiszen csak a gondolataid számítanak

Aki egyszer megcsinálta, segít másnak, hogy ő is megcsináljaVannak hasonló gondolataid és vágyaid?...