Autogén tréning

Megelőzés, terápia, célprogramozás egyben

Mielőtt arról írnék, hogy mi is az az autogén tréning, és hogyan lehet elsajátítani, bemutatnám röviden, én miért döntöttem mellette közel 10 éve, és hogy mire is jó pontosan.

 

Miért döntöttem az autogén tréning mellett?

Ez volt az a módszer, ami rengeteget segített nekem abban az időszakban, amikor pszichoszomatikus tünetekkel és burnout-tal kellett együttélnem. Ezt a fajta tudatos ellazulást tanultam meg, és alkalmaztam szinte napi rendszerességgel. Később nem csak a kikapcsolódás és a felüdülés volt az, amit ezzel a módszerrel elértem, hanem elkezdtem a számomra fontos célokhoz tartozó úgynevezett “programozást”. Sokáig nem is voltam tisztában azzal, hogy az autogén tréning az egyik legelterjedtebb relaxációs eljárás, mert általa tartós feszültségmentes állapot hozható létre, gyógyszerek szedése nélkül.

Valahogy intuitív módon találtam rá erre a technikára, és azóta is nagyon nagy élvezettel alkalmazom, és az életem legmeghatározóbb élményei közé tartozik a számomra lebegéshez hasonlítható ellazulás megtapasztalása. Haladó szinten pedig komoly fejlődést kínál a célokat támogató pozitív megerősítések (affirmációk) megfelelő használata, és a nem kívánt szokások felülírása.

A coaching és az autogén tréning együtt alkalmazva kiváló lehetőséget biztosít a beszélgetések alatt feljött transzformációs lehetőségek megtámogatására.

autogen-training-by-Agnes-Szabo

 „Amikor a lélek szenved, a test beszél.”

 

Mire jó az autogén tréning?

N

feszültségoldásra és az elme lecsendesítésére

N

előadás vagy vizsga előtti drukk csökkentésére

N

az elalvás elősegítésére, mivel kiszűri a gondolati “zajt”

N

szorongás csökkentésére

N

különböző szervi problémák esetén kiegészítő terápiaként

N

pszichoszomatikus tünetekre

N

önbizalom és önértékelés növelésére

N

különböző testi fájdalmak mérséklésére, akár megszüntetésére

N

olyan problémákra, ahol az orvosok nem találnak szervi eltérésre utaló problémát (keringési zavarok, idegi szívritmuszavarok, vérnyomás-ingadozások, asztma, idegi gyomorpanaszok, bizonyos fejfájások, koncentrációs zavarok, ízületi fájdalmak, stb.)

N

régi gondolati sémák felülírására (haladó szinten)

N

bármilyen új szokás elsajátításának megtámogatására (haladó szinten)

autogen training by Agnes Szabo near to Zurich
 

Mi is az az autogén tréning?

Röviden megfogalmazva: “passzív” koncentráció, az elme arra figyel, amit “hall”, és repetitív módon eljuttatja magát a relaxált állapotba. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az ellazulás során érjük el a megfogalmazott célunkat, nem dolgozunk rajta aktívan. Egyszerűen hagyjuk, hogy megtörténjen.

Johannes Heinrich Schultz német neuropszichológus dolgozta ki az autogén tréninget az 1930-as években. Megfigyelte, hogy voltak olyan páciensei, akik önhipnozis keretében saját magukat is el tudták juttatni olyan állapotba, amire addig csak hipnózisban jártas terapeutával volt lehetőség. Az autogén tréning napjaink legnépszerűbb és leggyakrabban használt relaxációs módszere. Hatását tudományos kísérletek bizonyítják.

Autogén tréning Svájcban

Hol és hogyan érdemes gyakorolni az autogén tréninget?

Semmilyen speciális eszközre nincs szükségünk a relaxációs gyakorlatok alatt, az autogén tréning technikáját könnyen el lehet sajátítani. A módszert bárhol és bármikor lehet alkalmazni, akár utazás közben, munkahelyen vagy éppen otthon elalvás előtt. A gyakorlatokat kényelmes helyzetben, ülve vagy fekve is lehet végezni. Ha ülve történik a lazítás, akkor a végtagok ne keresztezzék egymást, a karokat a kartámlára vagy lazán a combra téve érdemes tartani!

Fekvő helyzetben a végtagok kényelmesen, kinyújtott állapotban legyenek, egymást nem keresztezve.

Mennyit érdemes gyakorolni, hogy elsajátítsam a technikát?

Kb. 6-12 közös alkalom a teljes gyakorlási szakasz, alkalmanként 30-40 perccel számolva.  Ezen felül otthon hetente többször, az első hetekben, hónapokban akár naponta érdemes 15-20 percben elvégezni a gyakorlatokat, hogy megfelelően beépüljenek. Később ez már akár napi 2-5 perces gyakorlással is fenntartható. Természetesen mindenki egyedi, és más-más úton, gyakorisággal sajátítja el a gyakorlatokat. Kinek hosszabb, kinek rövidebb időre van szüksége ahhoz, hogy sikereket érjen el. Egy biztos, ha az apróbb eredmények már érezhetők a mindennapokban, az hatalmas energiát tud adni a folytatáshoz, tehát az esetleges kezdeti nehézségek ellenére sem érdemes feladni. Just do it!

A megtapasztalt ellazulás később akár 1 perc alatt is előhívható lesz, hiszen idővel már csak egy-egy szó ismétlése teljes nyugalmat áraszt szét a testünkben, legyen szó előadás előtti izgalomról vagy akár vizsgadrukkról.

Reach your soul

Néhány szó a gyakorlatokról

A módszer a hat alapgyakorlattal indul. Egyszerű mondatokat sajátítunk el, ez lesz az autogén tréning alapszövege. Ezeknek a mondatoknak a segítségével érünk el egy autoszuggesztív,  relaxált állapotba. Ilyenkor a szívritmus, a keringés és az egyéb testi funkciók nyugalmi helyzetben tudnak működni, az idegrendszer megpihen. 

A hat, testi funkcióra vonatkozó alapgyakorlatot követően jöhetnek a haladó szintű gyakorlatok, hiszen itt már az elme lecsendesült és az agy az alapgyakorlatok elsajátítását megtanulta, úgy is mondhatjuk, hogy befogadó állapotba került.  Ezen a szinten működik a berögzült gondolati sémák felülírására, és az új szokások elsajátítására valamint a kitűzött célok eléréséhez szükséges tulajdonságok megszerzésére. 

Autogén tréning gyakorlatok haszna

Kinek nem ajánlott az autogén tréning?

Az autogén tréninget szinte bárki elsajátíthatja, csak kitartás kell hozzá.

Vannak azonban olyan tényezők (például komoly szervi, szív- és érrendszeri problémák, illetve pszichiátriai megbetegedések valamint a jóval az átlagos alatti intelligenciaszint), amelyek megnehezítik ezt. Kivizsgálatlan szervi betegség esetén először egy orvosi konzultáció javasolt.

A Calendly időpontfoglaló program sajnos nem tud magyarul, a foglalásod angolul tudod megtenni. Ha magyarul szeretnél időpontot egyeztetni, akkor kérlek írj egy emailt vagy a kapcsolati űrlap kitöltésénél jelezd, hogy mire szeretnél időpontot kérni!